KIE tappancs

“Az én hátizsákom”

Beszélgetés Hugival, azaz Buzás Erzsébettel, a KIE Tappancs titkárával.

Mert a Hugi az Hugi, Hugi meg Hugi. Mondhatnánk. Nagy, kék szeme van, jókedvű fiatal anyu, mostanság gyakran egy szöszi kissráccal jelenik meg, aki a kisfia. Volt már sátorvezető, tábori kancellár, besegített a konyhán, tanított a vezetőképzőn. Szívén viseli németországi kapcsolatainkat, örömmel utazik ki tanítani az ottani vezetőképzőre, táborozott és táboroztatott sokszor német barátainkkal is. Ma pedig ő a Tappancs titkára. És nem győzi hallgatni: “Du bist begabt, Elisabeth!”. Ilyenkor lesüti a szemét és mosolyog.

-Mivel téged az emberek 90 százaléka “Hugiként” ismer, az első kérdés adja magát: ki az a Hugi?

-Hát nem szuper, hogy a becenevemen szólítanak? Én kedvesnek tartom, hiszen ha valakit becéznek, az egy kedves gesztus. Ha valakin rajta ragad a beceneve, akkor meg az illető feltételezheti, hogy már akkor kedvesnek gondolják, ha még nem is ismerik. Komolyra fordítva a szót, Hugi 26 éves – te jó ég, azt hittem ez a kor nem is létezik… Van egy két éves kisfia, Marcika. És Hugi a Tappancs titkára, aki gondolkozik és álmodozik.

-Idén ősszel töltötted be a titkári posztot. Te találtad magadnak a munkát, vagy a munka talált meg téged?

-Inkább a “munkaadók” találtak meg engem. Fő támogatónknál, a Westbundnál erős közép-rajnai nyomásra született az ötlet, hogy segítsenek a magyar Tappancs feladatainak finanszírozásában. Kialakult egy feladatkör, egy zsák, amit lehet cipelni. Én felvettem ezt a zsákot és elkezdtem magamnak formázni. Most már mondhatom, ez az én hátizsákom, egy kényelmes hátizsák, amiben értelmes dolgokat viszek magammal.

-Mit csinál tulajdonképpen a Tappancs titkára?

-Emberekkel beszélget, vagy nem. Problémákat old meg, vagy nem. Mint mondtam, én álmodozom, gondolkozom és megpróbálom az álmokat formába önteni. Ha nagyon elmerengek, megkérdezem Andrást, a Tappancs elnökét, aki  segítségemre nagyon tisztán képes átlátni a dolgokat. Ő adta a munkarend vázlatát, mely szerint az első félévemben az országban fellelhető Tappancs csoportok gatyába rázása lenne a feladat, a második félévben pedig a nyári táborok, alkalmak hirdetése és a toborzás. Én ezt logikusan kibővítettem, például egy saját adatbázissal, amiben mára biztos, a munkámat segítő, lelkes emberek nevei szerepelnek.

-Ez nem kevés feladat. Van olyanod, hogy szabaidő?

-A szabadidőm mintha összefolyna a munkámmal. Bár ez nem azt jelenti, hogy folyamatosan dolgozom, inkább, hogy folyamatosan nem-dolgozom. De ez a férjem mellett talán kötelező is. Ő zenész és neki sem ér véget a munkanap, ha lerakja a bőgőt a sarokba. Tehát ha sütit sütök, amit egyébként nagyon szeretek csinálni, akkor annyit sütök, hogy otthonra is maradjon, meg a következő Tappancs alkalomra is legyen. Ha füzetet veszek magamnak, átgondolom, kell-e valamilyen csoportnak is egy. Olyan ez, mint a gyereked – életed minden percét próbálod rávetíteni.

-Tehát Marci sokat tud segíteni…

-Rengeteget! Ha ő nem lenne, nem tudtam volna mit kezdeni egy csoportos foglalkozáson egy két éves, bömbölő kislánnyal. Toleranciát és türelmet tanulok vele és tőle. Ő segít értelmessé tenni ezt a két fogalmat.

-Áruld el, mit szeretsz leginkább a Tappancsban?

-A mezítlábakat. A koszos mezítlábakat. Azt, hogy látom, minden gyereknek ugyanarra van szüksége. Az élő közösséget. Mert ez egy olyan fajta közösség, hogy lehetsz benne valaki és el is tűnhetsz, ha akarsz.

-A legviccesebb tábori élmény?

-Talán Lajos-forrás. Amikor mindenki passzívan gubbasztott a sátrában, mert napok óta ömlött az eső, minden átázott, egyszer csak kinéztem a sátramból és Fenyvesi Laura sátorvezető húzott el a csapatával. Fürdőruciban. Beszappanozva. Fejükön neylon zacskóval indiacáztak az esőben. Akkor és most is nevetek, ha erre gondolok. Erről van szó!

-Egyébként is sokat nevetsz…

-Mindenen. Sokan zokon veszik tőlem a nevetést. Pedig nekem annyi fogalma van a nevetésnek, mint az eszkimóknak a “fehér” szóra. Én sokszor nevetek, miután interpretálom magamban az eseményeket. Elég kevesen értik, vagy inkább értékelik.

-Kötelező kérdés a kedvenc igehely. Van? Vagy esetleg egy bibliai történet?

-Mindkettő van. Az igehely Máté 6, 8b. “…mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle.” A kedvenc történetem pedig gyermekkorom óta a József történet, ami fantasztikus. Minden élethelyzetre van benne példa az ember számára.

-Nagy álmodozóként mesélj róla, most mi az álmod!

-Egy ház, ahol elférünk egy plusz egy gyerekkel. Egy otthon, ahol van egy nagy közösségi hely, ahova meghívhatok bárkit, vagy bármilyen csoportot anélkül, hogy figyelni kellene arra, hogy a másik szobában alszik valaki.

-És van valóra vált álmod?

-A házasságom és Marci. Kiskorom óta normális életről álmodozom. Ez teljesült.

-Végül, legyünk aktuálisak: mit üzensz az embereknek karácsony ünnepére?

-Fú, ez ilyen egymondatos üzenet kellene, hogy legyen? Várjunk csak… Épp most állítottam össze egy játékot egy Tappancs csoportnak, ami két levél köré szerveződik. Az egyik levelet egy cég küldi, boldog karácsonyt és sikerekben gazdag, boldog új évet kívánnak, valamint akciójuk keretében még ajándékot is küldenek, ha küldesz nekik egy sms-t. 190 Ft+Áfa. A másik a Jóistentől jön. Aki leírja, mennyire örül a karácsonynak, milyen öröm neki visszaidézni kicsi fia születését. És bár tudjuk mi történik vele később, a Jóisten mégis azt írja, örömmel gondol fia születésnapjára, hiszen hatalmas szeretetet érez aznap teremtményei iránt. Ezt a szeretetet kell, hogy ünnepeljük karácsonykor. Ha a cégnek hiszel, kapsz ajándékot. Ha Istennek hiszel, szeretetben telik az ünnep. Számunkra nem kérdés kinek hiszünk. Így egy szóban annyit üzennék: higyjetek!

Egyesek és nullák, meg a marcipános Sacher

Beszélgetés Zalán Andrással, a KIE Tappancs Bizottság elnökével

Andrást úgy ismerjük, mint a Tappancs elnökét, a 14 év feletti fiúknak rendezett táborok vezetőjét, aki sokszor úgy tűnik “széthajt” minket, küzd pályázatokért, lehetőségekért, ötletekért – azért, hogy összetartsa a csapatot. Hogy menjen a dolog és érjük el a következő kitűzött célt. Emellett néha megfeledkezünk arról, hogy ő egyébként egy háromgyermekes édesapa, aki dolgozik és persze van más is, mint a Tappancs. Mégis úgy tűnik, jó úton halad, hogy szinkronba hozza ezt a kétféle életét. Ha kíváncsi vagy rá, hogyan teszi meg ezt, vagy hogy hogyan gondolkozik a mai fiatalokról, a KIE, vagy a Tappancs jövőjéről, és mit is keresne az egri várnál, olvasd el a beszélgetést.

-Háromgyerekes családapa vagy, valamint a KIE Tappancs lelkes szíve és elnöke. Mit lehet még tudni Zalán Andrásról?

-Mindig is számokkal foglalkoztam, mindenféle szempontból, de mostanra ez már leginkább egyesekre és nullákra koncentrálódik. Szívesen kirándulnék, ha több időm lenne, tízegynéhány évet tanultam gitározni, mostanában pedig inkább markolókkal és királykisasszonyokkal ismerkedem. Nyáron ehhez hozzájön a kerékpározás, napi 25 km otthontól otthonig.

-Interjúsorozatunk első alanyaként és a Tappancs Bizottság elnökeként Neked jut a hálás feladat, hogy pár mondatban beavasd az olvasókat: mi is a Tappancs?

-1993-ban kezdődött. Négy fiatal vett részt németországi sátortáborokban a CVJM szervezésében. Ezt követően egyre többen jutottak el németországi táborokba, nyaranta ötvenen is, ősszel és tavasszal pedig vezetőképzőkben vettünk részt. Aztán néhány közös szervezésű tábor után idén már a tizedik magyar tábort tartottuk a kislányoknak és fiúknak! Ma már nem csak táborozásról szól a munkánk, évi négy táborral, hanem munkatársképzésről és ami az egésznek az alapja, csoportokról. Ahol év közben is rendszeresen találkoznak együtt vannak, nem csak egy intenzív impulzus a nyár közepén.

Ennek adott hatalmas lendületet a tavaly létrejött Tappancs titkári szerep, hogy valaki fizetett (részállású) alkalmazottként is foglalkozik, szervez és részt vesz szerte az országban.

-Mit jelent számodra a Tappancs?

-Életformát. Mert tegnap jött meg az árajánlat a sátorponyvák rendberakására, mert a vezetőképző pályázatát is el kell számolni, a hétvégén megyünk kirándulni és nem csak az Útmutatók postázása, a tavaszi vezetőképzők, hanem a jamboree szervezése is előttünk van, táborhelyfoglalásról és csoportmunkáról nem is beszélve. Ez az életforma ad erőt tovább és tovább csinálni a táborokat, meg a többi vállalt programot is.

Egy minket kívülről szemlélő jegyezte meg a minap, hogy nálunk a ‘hány táborban vettél részt’ a mérőszám – hát ilyen szempontból nagyon rosszul állok: mindössze két táborban voltam résztvevő.

-Milyen egy ilyen csapat elnökének lenni?

-Nagyon szerteágazó. Feladatokat jelent, ahol oda kell figyelni arra, hogy ki mit csinál szívesen – adott esetben kapcsolattartás és reprezentáció, de néha a legkisebb feladatok végigküzdése. A KIE alapvetően önkéntesek munkájára épül, ennek minden sajátosságával együtt.

-A Tappancs egyik bátorító felkiáltása: Jézus Krisztussal, bátran tovább! Hova tovább, Tappancs?

-10 éve kaptunk egy célt: minden évben megduplázni a táborozók számát. Ennél talán sokkal reálisabb, ha minden évben alakulna néhány új Tappancs csoport a meglévők mellé. Tanulságos végigolvasni, hogy az MKIE hogyan is működött az első 60 évében a falvak és tanyák népe között, internet és telefon nélkül.

-Van-e olyan igehely, amit igazán szeretsz? Ami meghatározza működésedet?

-Fil. 1,6 “Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára.” – Egy nagy ígéret, ha tévedünk is a mában, lesz megbocsátás.

-És most engedj meg kérlek pár kérdést kedves Tappancsainktól. Kérdések tehát a hálóról, csak az ismerkedés kedvéért. Hány gyereked is van valójában?

-Már az egyetemen is csak háromig definiáltuk a számokat…

-Milyen más kultúrkörben élnél, ha nem az európaiban?

-Hmm… valami közép-ázsiaiban. Nem igazán tudom így hirtelen megmondani, miért.

-Ha egy dolgot változtathatnál meg a történelemben, mi lenne az?

-Talán az egri vár ostromához odamentem volna egy harckocsival.

-Merre halad a mai ifjúság? Hogyan változik a táborozó “emberanyag”?

-Gyorsan. Vagyis inkább látszólag gyorsan. Amikor egyetemen tanítottam, volt egy olyan érzésem, hogy évről-évre változnak a fiatalok. A táborok tapasztalata pedig az, hogy pár közösen eltöltött nap után ugyanolyan gondolkodású emberkékkel ülök újra együtt, mint néhány évvel azelőtt. Végletesen úgy érzem nem változott meg senki, még akkor sem, ha a körülményei megváltoztak.

-Miben látod a KIE fejlődésének útját?

-Egyértelműen aktív helyi csoportosulásokban és közös programokban.

-Mik az elérendő céljaid?

-Ez azért egy nagyon szerteágazó kérdés és így hirtelen nagyon sok minden jut az eszembe – munkám, családom, a Tappancs vagy én magam. Talán így globálisan a válaszom az, hogy boldog, “élhető” életet élni. És végigmenni a kék túrán.

-Mi a kedvenc cukrászsüteményed?

-Sokáig a Daubner cukrászda mellett dolgoztam. Volt egy péntek délutáni programunk… Nos, talán most a kedvenc a Sacher torta marcipán borítással.

-Végül: mi az a csíny, amit még vállalnál a nyilvánosság előtt? Gondolom egy táborozód akarna okulni a történetedből…

-Gyerekként lefröcsköltem egy bácsit egy szökökút vizével. Megkaptam érte a magamét…