Fiú kótatábor 2009 beszámoló
A Kótatábor
Több városból indultunk ugyanazon a reggelen, hogy átvegyük a tábor területét a lányoktól. A csapat Pesten a HÉV-nél gyülekezett. Már az utazás is jó hangulatban telt. A tábort gyalog közelítettük meg. A lányoktól átvettük a zászlót, és ezzel kezdetét vette a fiú kótatábor. A nap hátralévő részében a kótákat építettük fel. Este a tábortűznél összeismerkedtünk az új arcokkal. Az ismerkedést az estimese követte, melynek foytatását estéről-estére meghallgathattuk. Minden estét áhítattal zártunk, melyben összefoglaltuk a Bibliaórán hallottakat. Éjszákánként mindig egy-egy kóta őrizte a tábort.
Reggelenként 8-kor keltünk, és a tábori keresztnél gyülekeztünk. A napot reggeli tornával kezdtük, amit mindig más vezető tartott. Ezután jött a reggeli mosdás a jéghideg patakban, amely minden tábor velejárója. Mosdás után sátranként elcsendesedést tartottunk. Ezután a reggeli következett. Napi háromszor bőséges ételt kaptunk a konyha jóvoltából. A következő napirendi pont a sátoron belüli rendrakás volt, amelyet verseny keretében szigorúan pontoztak.
Délelőttönként mindig Bibliaórát tartottunk, melyet énekléssel kezdtünk és zártunk. A Bibliaórák alkalmával a Tízparancsolatot beszéltük át. Az ínycsiklandozó ebédet izgalmas sportversenyek előzték meg: indiacca, frizbi és kidobós. Délutánonként az erdőbe mentünk játszani, vagy a táborozáshoz nélkülözhetetlen ismereteket sajátítottuk el. A játékot a fürdés követte. A vacsora előtt érdekes emberek életútját ismerhettük meg. Estenként a tűznél játszottunk, vagy ének- és meseversenyeken vettünk részt.
Minden kótatáborban van kétnapos túra, amikor sátranként kirándulunk egy közös cél felé. Ilyenkor csak ennivalót és hálózsákot viszünk magunkkal. Éjszaka kinn alszunk az erdőben, és csak másnap délután érünk vissza a táborba.
Idén Visegrád volt az úti cél. A túra második napján a visegrádi bobpályát is meglátogattuk. Nagyon jól éreztük magunkat bobozás közben. Utána megint szétváltunk, és csak a táborhelyen találkoztunk újra. A második nap végére nagyon elfáradtunk.
A túra utáni napon könnyebb programokat szerveztek nekünk. Délután ún. tábori egyetemet tartottunk, ahol érdekes dolgokat tanultunk például erdei kunyhó építését pusztakézzel.
A táborban két este külön sátranként, a kótákban rakunk tűzet, ahol beszélgetünk és finomságokat sütögetünk.
Agusztus 20-án délelőtt Szentendrére kirándultunk. Megnéztük a Skanzent, és utána felmentünk a Vörös-kőre, ahonnan meg szerettük volna nézni az esti tűzijátékot. Sajnos a tűzijátékot nem láttuk a fáktól, de így is jól éreztük magunkat. Este együtt elénekeltük a Himnuszt és visszaindultunk a táborba. Éjszaka 3 órán keresztül gyalogoltunk, sietnünk kellett, hogy időben visszaérjünk a táborba, és még aludni is tudjunk.
Minden táborban van akadályverseny. Sátranként indulunk az erdőbe, és nyilakat követve a vezetőknél feladatokat oldunk meg. A kótatáborban egy nappali és egy éjszakai akadályverseny is szokott lenni.
Utolsó előtti nap busszal mentünk Szentendrére, ahol megnéztük a Tömegközlekedési Múzeumot. A múzeum után Szentendrét fedeztük fel egy izgalmas játék keretében. Sajnos a strand, ahova mentünk volna, zárva volt, így a tábor felé vettük az irányt. Utolsó este az érmek kiosztása volt. Kihirdetik a rendrakási-, a mese-, az ének- és a sportversenyek eredményét. A táborban a narancssárga-csíkos nyakkendő vizsgát is le lehet tenni. A nyakkendőket is az utolsó este osztják ki.
A hazautazás előtt lebontottuk a kótákat, és utána délben indultunk. Hát ilyen volt a 2009-es fiú kótatábor. Remélem mindenkinek tetszett a kótatábor, és remélem jövőre is jól fogjuk magunkat érezni.
Montovay Ádám