Nyomkereső

A Nyomkereső elnevezésű program a svájci Jungschar foglalkozás magyarországi változata, mely a Békéscsabai Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIE) munkaágaként működik, havi rendszerességgel: havonta egy szombat délelőtt: 10.00-12.00 (12.30) óráig. Általában a havi KIE-napokkal együtt, vagyis délután más foglalkozások várják az érdeklődőket.

Célja, hogy a 7-14 éves korú gyerekekhez közel hozza a Biblia világát – bibliai eseményeket, helyszíneket, szereplőket. A gyerekekkel azokat az élményeket szeretnénk megtapasztaltatni, amiket a bibliai szereplők is minden bizonnyal átéltek. A megjelenítés lehet tisztán annak a kornak megfelelően, vagy a mai helyzetben, vagy a kettő különös keverékeként. A gyerekek nem betanult szerepeket játszanak, hanem mi visszük őket bele olyan szituációkba, ahol a lélektani hatás várhatóan az lesz, ami az eredeti történetben volt. Megismerhetik és megérthetik a bibliai hősök életét, érzéseit, hitét. Az élménygyűjtés közösségi játékok, sorversenyek, vetélkedők, kézműves foglalkozások, kreatív, találékonyságot igénylő feladatok és ismeretterjesztő percek révén zajlik.

A foglalkozásokat közös énekkel, rövid imádsággal kezdjük és zárjuk.
Lényeges eleme a Nyomkeresőnek a természethez való közelség biztosítása, a természet megszerettetése. A természetjárás miatt párhuzamot vonhat a külső szemlélő a cserkészettel, azonban ez nem az.
A módszer a gyerekek érdeklődését, mozgásigényét, mindent kipróbálni akarását, beleélő képességét hívja segítségül, hogy a bibliai történeteket jobban megérthessék. Ily módon keressük Isten nyomait a teremtett világban. A Szentírás így központi helyet foglal el a gyakorlatunkban.